Közel 10 éve nem volt tematikus kortárs képzőművészeti kiállítás a Savaria a Savaria Múzeumban.

Szinte teljesen megtelt a Savaria Múzeum díszterme szombaton délután. A művészetkedvelők a Szezon - Zárt terek kiállítás megnyitójára érkeztek, amiről lapunk is írt egy beharangozót.

Már a megnyitó előtt fél órával alig lehetett elférni a teremben. 16 óra után nem sokkal el is kezdődött egy lendületes hegedű-improvizációval, majd Horváth Soma alpolgármester mondott beszédet, melyben kiemelte a kortárs művészet fontosságát.

Őt Hegyeshalmi László követte, aki megköszönte minden művésznek a részvételt, kiemelt néhány alkotást és ünnepélyesen megnyitotta a kiállítást.

Megnyitó ünnepség - Hegyeshalmi László

TOVÁBBI KÉPEK...

A pályázatot nyugat-dunántúli művészeknek írták ki, várakozáson felüli volt az érdeklődés. Közel 200 nevezés érkezett, ebből választotta ki a zsűri 94 Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyei alkotó 122 alkotását. Nem is fért el csak a múzeum dísztermében a tárlat, a képtárban is elhelyeztek alkotásokat.

Közel 10 éve nem volt tematikus kortárs képzőművészeti kiállítás a múzeumban, idén élesztették újra ezt a hagyományt.

Műfajilag is rendkívül változatos a felhozatal. A festmények vannak túlnyomó többségben, de emellett fotók, digitális megoldások, szobrok is kiállításra kerültek, sőt még a divat is képviseli magát.

A kiállítás a Savaria Múzeumban 2023. augusztus 27-ig, a Szombathelyi Képtárban 2023. június 4-ig tekinthető meg.

Kiállító művészek: Baki Orsolya, Balogh István Péter, Biczó Antal, Bihari-Bakodi Szilvia, Bíró Sándor, Bóbics Diána, Bodorkós András, Bonyhádi Károly, Borbás Helga, Borbély Máté, Börcsök Anna, Budaházi Tibor, Csáki Ivett, Dénes Nóra, Fabricius-Nagy Emese, Farkas Imre, Farkas Lucian, Farkas Panna, Fehér Beatrix, Ferencz Eszter, Filó Vera, Foki Éva, Gombos Zsófia, Guba Ilka, Gyécsek József, Hegedűs Adrián, Hermán Alíz, Horváth László, Horváth Zsófia, Imre Lilla, Kaczmarski Ágnes, Kajos Anna Zsófia, Kamper Lajos, Kiss Ágnes Katinka, Kondor János, Korényi János, Kovács-Gombos Dávid, Kovács László, Kovács Nóra, Körmöczy Zsuzsa, Lányi Adrienn, Lieb Roland Ferenc, Magyar Krisztina Ágnes, Márfi Virág, Masszi Ferenc, Mészáros György, Módra Bettina, Nagy Csaba, Nagy Gábor György, Nagy Szilvia, Németh Gyöngyi, Németh Júlia, Oroszy Csaba, Pajor András, Pál Kátja, Pintér András Ferenc - PAF, Radosza Attila, Rákos József, Rasperger Dávid, Rasperger József, Rónaszéki Linda, S. Horváth Ildikó, Sárközi Anikó, Schein-Illés András, Sellyei Tamás Ottó, Simon János, Sipos Alexandra, Somogyi Edina, Söptei Eszter, Stamler Lajos, Stekovics Gáspár, Sustik Kriszta, Sütő Anikó, Szabadvári Attila Imre, Szabó Gábor, Szalai Lilian, Szántó István, Szemereki Teréz, Szenteleki Gábor, Sziebert Tóth Judit, Szilárdi Béla, Szirmai Nóra, T. Takács Tibor, Tánczos György, Tóth Kinga, Tóth Norbert, Tóth Viktória, Trifusz Péter, Tüske Dóra, Vercz Szilvia, Veres Éva, Veres Gábor, Veres Márton Vitéz, W. Horváth Tibor

Bővebb információ:
Forrás (Nyugat): https://www.nyugat.hu/cikk/igy_zajlott_a_zart_terek_kiallitas_megnyitoja
Képek: https://www.nyugat.hu/galeria/gal20230423111935
Savaria Múzeum: http://www.savariamuseum.hu/
Szombathelyi Képtár: http://keptar.savariamuseum.hu/


11 hónapja
#kiállítás #szombathely #savariamúzeum #kortárs #meghívó